



Nemes Nándorné, Ransonnet-Villez Eliza festőművész, szül. Bécsben 1843. Nemes Nándor tassi birtokos vette feleségül, akivel gyakran tartózkodtak tassi (szenttamás-pusztai) kastélyukban.
Kezdeti tanulmányait kiváló mesterektől kapta. Az arcképfestésben először Vastagh György, később Angeli Henrik volt a mestere és ezek vezetése alatt olyan haladást tett, hogy műveit nemcsak a hazai, hanem a külföldi tárlatok is szívesen fogadták. Művei közül különös figyelmet érdemelnek Deák Ferenc 1873-ban készített arcképe, Perczel Béla arcképe, valamint „Liszt Ferenc a zongoránál” című képe a budapesti Liszt Múzeumban. Készített rézkarcokat is, kész képei és tanulmányai termeket töltöttek meg a szent-tamási kastélyban.
Önarcképét a firenzei Uffizi Képtár őrzi.
Brixenben hunyt el, majd Kolozsvárra hozták hamvait, és itt a piaristák temploma kriptájába helyezték el. Nemes Eliza grófnő a művészetek ismert pártolója volt. Végrendeletében 10000 forintot hagyott művészeti célokra, s felkérte Benczúr Gyulát, hogy ez összeg kamataiból a fiatal művészeket segítse. Jótékonysága a környéken is ismert volt: 30 ezer koronás alapítványának segítségével hozták létre a kunszentmiklósi kórházat a XX. század elején.
Ransonnet-Villez Eliza munkássága
Ransonnet-Villez Eliza Ausztriába vándorolt francia arisztokrata családból származott, aki házassága révén költözött Magyarországra, majd férje, Nemes Nándor 1894-ben bekövetkezett halála után sem tért vissza szülőföldjére, hanem a család tassi (szenttamási) birtokán és Budapesten élt. Gyermektelen özvegysége idején életét kizárólag a művészetnek és a művészetpártolásnak szentelte. Nemes Eliza festményei között találunk csendéleteket és enteriőrképeket is, azonban művészi tevékenységének nagy részét a portré műfajában alkotta. Parlamenti képviselő férje politikai szerepvállalása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a bárónő néhány kiemelkedő közéleti személyiség arcképét is elkészítette, mint például Deák Ferenc, Csáky Albin és Liszt Ferenc. A festőnő halála után, 1899-ben a Műcsarnokban mutatták be a hagyatékában fennmaradt több mint kétszáznegyven művét: festményeket, tanulmányokat, grafikai munkáit. A korabeli sajtó a kiállított képek változó színvonalát és a művésznő karitatív tevékenységét emelte ki.