
A Templomdomb nyugati oldalán emelkedő barokk épület alapkövét 1752-ben helyezték el, felszentelésére három év múlva, 1755. november 19-én került sor Althann Mihály váci püspök kezdeményezésére és támogatásával. A szentelést Vürth Ferenc váci apát-kanonok végezte. Az új templom titulusa Szűz Mária tiszteletére a „Jótanács Anyja” lett.
A település többségben lévő római katolikus népe számára az ünnepek legfontosabb színterét jelenti a templom. Az 1760-ban megalapított plébánia élén álló plébánosok a lelkipásztori, liturgikus tevékenységük révén a mai napig szorosan összefonódnak a falu mindennapjaival. Az egyházi jelenlét a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatos szertartások révén átszövi az alpári emberek életét a születéstől a halálig. Az alpári egyházi hitélet napjainkban is számottevő.
Egyhajós, keletelt, egyenes szentélyzáródású barokk stílusú templom. Nevezetessége a XVIII. század végéről származó, fából készült rokokó stílusú Mária-szobor. A főoltár építménye és szobrai igen értékesek, Szűz Mária családját ábrázolják. Baloldalon Mária szüleit: Joachimot és Szent Annát, majd Zakariást (papi ruhában, füstölővel) és Erzsébetet (Keresztelő Szent János szüleit) jeleníti meg. A mellékoltár Szent András tiszteletét jelzi, a történeti hagyományok szerint ugyanis az ő tiszteletére épült Alpáron az eredeti kis templom a XIII. század táján.
Jótanács Anyja római katolikus templom
A 2015-ben 260 éves templomunk nemcsak településnek, de a régiónak is legjelentősebb barokk műemléke. További sajátossága, hogy elnevezése is egyedi és egyetlen Magyarországon. Csodálatos fekvésével, építészeti bájával turisztikai látványosság is.