Izsák nyugati oldalán fekszik a Kiskunsági Nemzeti Park egyik legjelentõsebb területe, a térség legnagyobb édesvízi mocsara, a 2900 hektáros Kolon-tó.

Fúrásokkal felhozott talajréteg-minták alapján megállapították, hogy a terület már a jégkorszakban kialakult a dunai eredetû folyómeder alkotta vidéken. A nagyobb vízterületekkel bíró Kolon-tavi környezet az idõszámításunk elõtti 9 és 5 ezer évek közötti idõben állhatott fenn, majd a holocén kor késõbbi szakaszában viszonylag rövid idõ alatt feltöltõdött a tómeder és kialakult a lápos tavi rendszer.

A ma is ismert Kolon-tavi, mozaikos növényrendszerû forma mintegy 5 ezer évvel ezelõtt stabilizálódott. A tó fekvése megközelítõen észak-déli irányú, s mintegy 10 kilométer hosszúságú. Víz átlagosan 5,5 km hosszan és 1,5-2,5 km szélességben fedi a területet. Szabad vízfelületet azonban nemigen láthatunk, mivel néhány domináns növényfaj (fõleg a nád) oly mértékig túlszaporodott, hogy a növénymentes vízfelület gyakorlatilag eltûnt, s mocsarassá vált a terület. E jellegnek megfelelõen gazdag a hínárvegetáció, melynek fõbb fajai az érdes tócsagaz, az úszó békaszõlõ, a tündérrózsa (tavirózsa) és a keresztes békalencse.

1989-ben, kotrással alakítottak ki egy 6,3 hektáros szabad, átlagosan 1-1,5 méter mélységû vízfelületet, mely az itt honos madarak élõhelye szempontjából volt fontos lépés. A tó nyugati oldala viszonylag magas fekvésû. A Bikatorok nevû homokbuckás szakasz legmagasabb pontja 126 méterre van a tengerszint felett. A tó helyén egykor a Duna egyik mellékágának medre volt, melyet a futóhomok, illetve a csapadék által behordott talaj töltött fel fokozatosan a mai szintre. Amikor a feltöltött, de a környezettõl továbbra is mélyebb fekvésû területen (a város átlagos tengerszintfeletti magassága 100 méter, a tó középvonaláé 94-95 méter) tartós vízfelület alakult ki, tömegesen jelentek meg a vízi növények, s megindult a tõzegképzõdés, amelynek bányászata késõbb több izsáki családnak adott megélhetést.

A Kolon-tó igazi jelentõségét mára természeti értéke adja, az 1974-ben alapított Kiskunsági Nemzeti Park harmadik legnagyobb területrésze. Növény- és állatvilága Európában is ritkaságnak számít. A terület védett növényritkaságai közül elsõsorban az orchideát kell megemlíteni, melynek 9 faja él itt. Leggyakoribbak ezek közül, a vitézkosbor, a hússzínû ujjaskosbor, a gyapjas csûdfû, a mocsári kosbor, a pókbangó. Jellemzõ védett fajok még a szibériai és a korcs nõszirom, valamint az epergyöngyike. Az itt-ott fennmaradt tölgy-kõris-szil ligeterdõk, a Duna-Tisza közére egykor jellemzõ tájképet idézik. A tó hatalmas nádasai gazdag madárvilágnak adnak otthont. A hazánkban elõforduló valamennyi gémfaj és a kanalas gém rendszeresen költ itt csakúgy, mint a fehér kócsag. Mellettük otthonra talált a nádi rigó, a nádi tücsökmadár, a nyári lúd, a bölömbika, a cigányréce, az egerészölyv, és a hamvas réti héja, s noha nem a Kolon-tóban él, de ott talál táplálékot a város címerállata, a fehér gólya is. A nemzetközi hírû Kolon-tavi madárvártán e gazdag madárvilágra építve tudományos igényû madárgyûrûzési munka folyik. Az emlõsöket az erdei cickány, a törpe egér, a vidra, a róka és a menyét képviseli. A halak közül a réti csík és a lápi póc a jellemzõ. A kétéltûekbõl gyakran látható a pettyes és a tarajos gõte, valamint a különbözõ békák. A hüllõk közül a mocsári teknõs és a vízisikló a jellemzõ.

2010 és 2014 között a Kiskunsági Nemzeti Park KEOP pályázati pénzek felhasználásával komoly élõhely rekonstrukciókat hajtott végre a Kolon-tavon. Szabad vízfelületeket és töltéseket alakítottak ki az itt élõ madarak és egyéb állatok ideális élõhelyének biztosítására. A Kolon-tavi területek elõzetes bejelentés után, vezetõvel, kísérõvel látogathatók.