Szabó László: A dunapataji „ö”-ző nyelvjárás (Kézirat. Dunapataj, 2015.) Részlet
A nyelvjárás (dialektus) fogalom a népnyelv alfaja, amely a beszélt köznyelv és az irodalmi nyelv egyesítő hatása alól viszonylag mentes nyelvi változatot jelöl. A nyelvjárás tehát egy területileg differenciált nyelvi rendszert jelent.
Dunapataj –földrajzi fekvésénél fogva- a déli nyelvjárástípusba tartozik, amelynek jellemzője az „ö”-zés, használata azonban nem olyan szigorú, mint pl. Szeged környékén. A nyelv hagyományozódásának történelmi segítői voltak azok a betelepítési intézkedések, amelyek a falut idegen ajkúakkal vették körül. Északon Harta német ajkú község, Kalocsától Délre - Délkeletre pedig rácok és bunyevácok élnek. Nyugaton a falu természetes határa a Duna, amely a dunántúli hatás térnyerésének természetes akadálya volt.
A régen zömében kálvinista és kisebb részt katolikus magyar lakosságnak tiszta nyelve csak a
XX. század második felében indult romlásnak, részint a tömegkommunikáció, részint pedig a századvégi új népvándorlás megjelenése miatt. Gyorsította ezt a folyamatot a hagyományos családszerkezet átalakulása és az azon nyugvó paraszti gazdálkodás megszűnése.
Sajátos nyelvjárási jelenségek
1. Hangtani sajátosságok
a) A magánhangzók
E dialektus fonémarendszere a magánhangzók tekintetében 8:7. Az „ë” azonban helyzetileg kötött, és nagyon kis megterhelésű. Hangzása ugyanakkor sajátos: annyira magasan képzett, hogy gyakorlatilag az „é” rövid megfelelője.
Az egytagú és vegyes hangrendű szavak (lë, ëggy, tëja) kivételével ö-t találunk
(lëvötte, betötte, mögöszi).
Zárt szótagok esetében a tagvégi „l” elmarad, helyette az előtte álló magánhangzó megnyúlik. Létre jön így a köznyelvitől eltérő hosszú „e” és „a”. (Pl. ēmék, tëjávā)
b) A mássalhangzók
A mássalhangzókészlet megegyezik a köznyelvivel. Jellemző az „n” palatalizációja a szó végén: szappany, idegöny. E jelenség érdekes megnyilvánulása, hogy a hagyma szó „gy”-je helyett is „-j”-t ejtenek, ill., hogy az első „a” megnyúlik: hājma.
Az ú.n. „foghangok” (pl. t, d, cs) elől kiesik az l, az azt megelőző magánhangzó megnyúlik: volt-vót, bolt-bót, öltözik-őtözik, gyümölcs-gyümőcs.
Hiátustöltő („hézagtöltő”) hang a köznyelvi j (pl. tëja).
Rövidül a mássalhangzó az arra, forr, orr szavakban oly módon, hogy az előtte álló magánhangzó lesz hosszú: āra, fór, ór.
Zárt szótagban az l nem hangzik, ellenben megnyúlik az előtte lévő magánhangzó: elmegyek-ēmék, fölteszem-főtöszöm.
2. Alaktani sajátosságok
A –szor, -szer, -ször ragok végéről eltűnik az r, a szóvégivé váló magánhangzó megnyúlik: sokszor-sokszó, akkor-akkó. Ugyanakkor pl. az „ezerszer”-ből nem ezerszē lesz, hanem ezersző.
A –ból, -ből határozóragból mindig –bú, -bű lesz: virágbú, levélbű.
Dupla tárgyrag található az „az”, „ez” mutató névmások végén: asztat, esztet.
3. Szókincs
A mindennapi szóhasználat lényegében megegyezik a köznyelvivel. Az eltérés javarészt a kiejtésben nyilvánul meg. Kevés a valódi tájszó, ezért is különösen értékesek az ide tartozó földrajzi neveink.
a) Alak szerinti tájszók (amelyek ejtése csak kissé tér el a köznyelvitől): ezek a leggyakoriabbak, az 1-2. pontban leírtaknak megfelelően kiejtett köznyelvi szavak. Érdekességként kiemelendő:
terő = tereh - teher
A terő szó megőrizte a „teher” régi –egyébként német eredetű- alakváltozatát („Sürgő csoport, száz szolga hord,/Hogy nézni is tereh” – Arany János: A walesi bárdok), de rögtön az ö-ző nyelvjáráshoz igazodott.
Ugyancsak így -az ún. hangátvetéssel (a tőmássalhangzók megcserélődésével)- keletkezett a meztéláb = mezítláb szó is. Újabb keletű példában: motrot!
b) Jelentés szerinti tájszók, pl.:
mögóvasta a pézt = megszámolta a pénzt
c) Valódi tájszók, pl.:
vonyigó = szénaboglya vagy szalmakazal magasabb pontjáról a szálak lehízására szolgáló, hosszú, kampós végű bot (alakja miatt a diáknyelvben hosszú ideig az egyest is így hívták)
csesze = a gyümölcs leverésére szolgáló hosszú bot,
libagaz = tyúkhúr
mögmohollik (a keze) = meghúzódik
nevetlen ujj = gyűrűs ujj
piripara = kamilla
kengyelös = kengyel alakú, mára kiszáradt fok
Förtő = nagy kiterjedésű, nádas terület
Szító = vízjárásos terület
Néhány szövegpélda, fonetikus lejegyzéssel:
„Torokfájáskó mög petlórilyomos ruhávā dörgőtük mög a torkunkat. A régi öregök ēre ajállották, hogy tekerd rá a csizmakapcámat! Bizony, régönn vót tetű ölég. A ruhatetűt úgy írtották, hogy könyérsütés utánn a kemöncébe berakták a ruhákat.”
„Aki mökkapta a rühöt, azok befeküttek a kemöncébe, csak a fejük vót ki a kemönce szájjánn.”
„ Ha nem köllött a gyerök, vótak angyalcsinálló asszonyok, akik értötték a móggyát! A papsajtnak kiásták a gyökerit, az erős vót, avvā szúrták fő. Mög is tutták nyomkonni. De sok fiatal lány rá is mönt ezökre a beavatkozásokra!”
„Csúf mérög vót a böléndök! De akinek fájt a foga, akkó parázsra tötték a magját, asztánn avvā füstőték a fájós fogat.”
„ Szépségöt ápót a húsvét röggelinn hozott szótalanvíz. A lányok mög a legényök ēmöntek a Dunára vízé, de nem vót szabad szóni odájig sė, mög hazájig sė.”
„Én emlékszök rá, vót ëggy picike kis asszony a Varga ucca szélibe. A Monda papa sárgaságba vót, asztánn aszt híttuk ē hozzá. Az asztánn valamit susmogott, hát mink nem értöttük, hogy mit beszéll, asztánn közbe monta, hogy főzzünk tojást keményre, aszt mökpucóta, madzagonn a nyakába akasztotta, aszt akkó ēmönt.”
„Ahun kisgyerök vót, oszt fétötték a rontástú, aszt cukros vízbe szokták lëfürdetni, mög szenes vízbe. Máshun mög a füstölő parazsat ëggy rostába tötték, aszt annak a füstye fölé tartották a gyerököt.”
„Akinek mögmohollott aratáskó a keze, annak bekötötték ecetös sárgafőddē. Nagypéntökönn aki lekkorábbann főkēt, oszt kisöprötte a házat, ārú ēmönt a rontás, mög a kígyók-békák së kőtöztek be a házba. De aki má a harangszó utánn csináta eszt, az nem vót ment a rontástú!”
A dunapataji ő-ző nyelvi dialektus
A Duna menti települések konzervatív falvai és mezővárosai számos néprajzi jelenséget konzerváltak és őriztek meg az utókornak. Ilyen a dunapataji ő-ző nyelvi dialektus is, amit még számosan beszélnek a nagyközségben. E nyelvi dialektus a kutatások számára is fontos, mivel párhuzamba állítható a kalocsai pota nyelvjárással.