A Szent Tamás-domb
A Szent Tamás-domb Dunapataj és környékének egyik legmagasabb pontja, homokos talaja több száz éve hagyományosan a szőlő és a gyümölcstermesztés helye. Az idősebbek még élénken emlékeznek a domb mellett található úgynevezett Szent Tamás-dombi kútra, amelynek nagyon jó vize volt, és amelyből a távoli határba menet szívesen merítettek.
A domb közvetlen környékén szőlőműveléskor gyakran kerültek elő különböző emberi csontok, azonban értékelhető régészeti lelet csak kis számban fordult ki a földből és maradt meg az utókornak. A Pataji Múzeumban egy bronzkori korsót és szarmata kori gyöngysort őriznek erről a helyről. Azt, hogy a domb mélyebb titkot rejt, csak erősítették a földből kiálló, faragott építőkövek. A „titok” azonban csak akkor tárult fel, amikor 1999-ben és 2002-ben régészeti ásatást végeztek a területen. Ekkor került felszínre az Árpád-kori templom és temető maradványa. Sok kérdésre választ adtak a feltárások, azonban maradt még nyitott is: így például a nyugati fal tövében fellelt, égetett emberi csontmaradványokat tartalmazó, mintegy 2 m sugarú máglya nyoma.
Egy 1733-ban kelt feljegyzés szerint a templom romos falai akkor még láthatók voltak, de építőanyagául szolgáló mészköveit lassan széthordták és a dombot befedte a növényzet. A kőalapra helyezett öntöttvas keresztet a 19. században állították, ami az 1858-ban készült második katonai felmérés dunapataji térképszelvényén is látható. A terület védett régészeti lelőhely.
A dombon álló kereszt felújítása 2010-2011-ben történt a Dunapataji Katolikus Egyházközség, a Dunapataji Településgazdálkodási Intézmény és dunapataji lakosok közreműködésével.
A Szent Tamás dombi Árpád-kori templomrom jelentőségét az adja, hogy sikerült a Duna menti középkori településrendszer egy falujának templomát és temetőjét jól föltárni és dokumentálni. A templomról az első írásos följegyzés 1733-ból való, amikor a kalocsai érsekség területén összeírták a templomokat és azok állapotát. Itt említik, hogy a régi katolikus templom romos állapotban van, a település közepén állóban pedig a református pap "papol". A dunapataji történetírás eddig megoldatlan rejtélye, hogy Pataj területén kb. egy évszázadig két templom működött egyszerre. A mostani református templom a 15. század elején épült, a Szent Tamás dombi Árpád kori templom pedig jó száz évvel később, a törökök bejövetele után pusztulhatott el. A két templom egymáshoz és a településhez való viszonyát újabb régészeti föltárások és további kutatások tisztázhatják.
A középkori templom régészeti feltárása
Dunapataj nagyközség belterületétől keletre található a Szent Tamás domb, egy a környezetéből kiemelkedő magaslat, amelynek keleti, déli és nyugati oldalát szőlőműveléssel jelentősen megbolygatták.
Tájékozódó jellegű kutatásra először 1999-ben került sor. Az ekkor folytatott kéthetes ásatás során tisztázódott, hogy ezen a helyen egy középkori templom alapfalai találhatók, és egyúttal a temető 15 sírja is napvilágra került a templomfalakon belül.
A Szent Tamás dombon 1999-ben megtalált és 2002-ben ismételten kibontásra került templom külső hossza 15 méter, legnagyobb szélessége 8 méter volt. A két – egy szélesebb és egy keskenyebb – részből álló hajót kissé keskenyebb ívű félkörös szentély zárja. A templom bejárata a déli fal nyugati végében lehetett, itt kb. 1 m hosszú szakaszon hiányzik a fal.
A kb. 100 cm szélességű hajófalakat közvetlenül a sárga homokréteg tetejére kezdték rakni. A köpenyfal kívül és belül édesvízi mészkőből durván faragott kváderkövekből készült, a két szélső kősor közötti részt apróbb, szabálytalan kövekkel töltötték ki, a kősorok közé időnként kiegyenlítő téglasort raktak.
A régészeti ásatás egyértelműen megállapította, hogy a templomhajó szélesebb és keskenyebb fele nem jelent időbeli elkülönülést, azaz egy későbbi bővítést vagy toldást. A nyugati zárófal külső oldala sima, toronyalapozásnak, kiugrásnak nincs nyoma, és hasonlóan nincs semmi jele az északi fal külső oldalán sekrestye vagy más toldalék hozzáépítésének sem.
A templombelsőt kitöltő törmelék eltávolítása során számos vakolatmaradvány került elő fekete, sárga és vörös falfestés nyomaival. Mindez a templom belsejének egykori díszítésére utal. A templomban faragott épületdíszek is voltak, már az 1999-es ásatás idején előkerült egy kis bimbótöredék. A 2002. évi ásatás legjelentősebb lelete egy faragott oszlopfő töredéke, amely növényi mintát ábrázol. Stílusa alapján a 13. században készülhetett.
A temető és temetkezési szokások
A templom belsejében és a falak külső oldalánál összesen 72 temetkezést tártunk fel. Keresztény szokás szerint a középkorban a halottakat a templom megszentelt földjébe temették el, ahol a viszonylag szűk helyen évszázadok során sok sír zsúfolódott össze. A sírok tájolása többségében a templom tengelyének irányához igazodott. A temetkezések többsége deszkakoporsóban történt, amire az előkerült nagyszámú koporsószeg és a többször megfigyelt koporsó korhadéknyom egyértelműen utal. A sírok elhelyezkedésében - főleg a templomhajóban - bizonyos csoportosulás figyelhető meg, ezekben az esetekben nem volt ritka a háromrétegű temetkezés sem.
Leletanyag: ékszerek és viseleti tárgyak
A temető eddig feltárt sírjaiból későközépkori leletanyag került elő, a korszakra jellemző viseleti tárgyakkal és ékszerekkel. A fejet díszítő párták nyomai két sírban jelentkeztek, egy sírban a fonatos díszű párta viszonylag jó állapotban megmaradt. A viseleti tárgyak közül legnagyobb számban a különféle csatok, kapcsok és fülesgombok kerültek elő. Ugyancsak a viselet részei voltak a préselt lemezekkel díszített veretes övek (pártaövek). Több kisebb töredék mellett három sírból került elő részben vagy egészben eredeti helyzetben veretes öv. Az övek kora a 15. századra tehető. Inkább használati tárgynak mint fegyvernek tarthatjuk az egyik sírból előkerült nagyméretű vaskést. A temetkezési szokásokkal hozhatók kapcsolatba a sírokból előkerült, 14- 15. századra (I. Lajos - I. Mátyás kora) keltezhető pénzek.
A 2002-ben folytatott ásatás újabb adatokat szolgáltatott a templom építésének idejéhez, a megtalált kőfaragvány stílusa, a szentélyzáródás formája és a legkorábbi pénz verési ideje alapján a templom a 13. században épülhetett, és a temetkezések a 13. század második felében bizonyosan megindultak a templomban. A temető használati ideje az előkerült leletek és pénzek alapján a 14-16. századra tehető. A templom pusztulása a török hódoltság idején következhetett be, ennek pontos időpontja azonban egyelőre nem ismeretes.
A Dunapataj-Szent Tamás domb Árpád-kori templomrom és temető
A Szent Tamás-dombon található Árpád-kori templomrom azon kevés megyei Árpád-kori építészeti emlékünk közé tartozik, amelyet feltártak, azonosítottak és ha romos formájában is, de megmaradt az utókornak.
Érdekességként említhetjük meg, hogy nincs tisztázva Pataj két középkori templomának (a mai református templom és a Szent Tamás-dombi templom) viszonya, ezért mindkét templom, illetve környezetük további kutatása az egyik fő feladat.