Elnöki köszöntő

 

Minden településnek, közösségnek vannak megőrzésre méltó értékei, kiemelkedő teljesítményei. Ezek felismerése, gondozása és továbbörökítése a lényege és mozgatórugója a hungarikum mozgalomnak. Az átfogó értékmentő munkának mára a közösségformáló és -összetartó, identitáserősítő hatása is megmutatkozott.

 

A Magyar Országgyűlés 2012. április 2-án alkotta meg a 2012. évi XXX. törvényt a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról, amely megteremtette a nagyszabású munka törvényi kereteit.

Az alulról építkező rendszerben a háromlépcsős nemzeti értékpiramis csúcsán a hungarikumok állnak, a középső szintet a kiemelkedő nemzeti értékek, míg az alapot a helyi értéktárak nemzeti értékei képviselik. Ezek tartják nyilván a szűkebb közösség, egy település, tájegység, megye számára fontos értékeket.

Vannak tehát nemzeti értékeink, kiemelkedő nemzeti értékeink, és hungarikumaink. Ez utóbbi olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó nemzeti érték, amely belföldön és külföldön egyaránt bizonyítja a magyar nemzeti örökséghez történő tartozást, amely jellemző tulajdonságaival, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítményét képviseli. Ezeknek az értékeknek a jelentősége azért is felbecsülhetetlen, mert erősítik nemzeti öntudatunkat, a magyarság egyetemes összetartozását, eközben társadalmi-gazdasági átalakulást generálnak és erősítik hazánk pozitív megítélését.

A nemzeti értékek szakterületenkénti kategóriái a következők: agrár- és élelmiszergazdaság, egészség és életmód, ipari és műszaki megoldások, kulturális örökség, sport, turizmus és vendéglátás, természeti környezet és épített környezet.

Ezen honlap a Bács-Kiskun megyei kötődésű nemzeti értékeket mutatja be. Szerepelnek rajta a megyében fellelhető, illetve a megyéhez köthető hungarikumok, kiemelkedő nemzeti értékek, továbbá a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba, valamint a megyében lévő települési értéktárakba felvett értékek. Elénk tárja azt a hihetetlen gazdagságot és sokszínűséget, amely körülvesz bennünket itt, a Duna-Tisza közén. Vannak közöttük nagyszerű hagyományok, amelyek összekötnek őseinkkel, építészeti remekművek, amelyek nemzedékek óta szerves részei lakókörnyezetünknek, életművek, amelyeknek példája, üzenete ma is hat ránk, találmányok, amelyek a múltban gyökerezve hatnak jövőnkre… Mindezek megszokott részei mindennapjainknak, létüket sokszor természetesnek, magától értetődőnek vesszük. Pedig érdemes újra és újra, gyermeki örömmel rájuk csodálkozni! Ezen honlap erre szeretné felhívni a figyelmet. Segítséget nyújtva és további lendületet adva további értékek felismeréséhez és oltalmához.

Rideg László
a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke

A bizottságról

A Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság tevékenysége

Bács-Kiskun megyében 2019. december 11. napjáig 54 olyan megyei település van, ahol a javaslatban szereplő megyei értékek fellelhetők (de egyes javaslatok több települést is érintenek – pl. Balotaszállási-kelebiai dámpopuláció, gemenci gímszarvas, Alföldi Kéktúra Bács-Kiskun megyei szakasza).

2019. december 11-ig a Bizottság összesen 250 értéket vett fel a megyei értéktárba.

A célunk az, hogy minél több települési önkormányzat fedezze fel a települési, megyei értéktárban rejlő lehetőségeket.

A megyei önkormányzat 10 szakmai szervezettel, intézménnyel kötött együttműködési megállapodást annak érdekében, hogy ezek a szervezetek szakvéleményükkel segítsék a megyei értéktár bizottság munkáját.

A bizottságról

Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság tagjai

Elnök: Szántó István
Alelnök: dr. Balogh László
Lenkei Róbert
Vörösmarty Attila
Alter Róbert
Hornyák Józsefné

Javaslattételi Űrlap

Javaslattételi Ürlap letöltése



Kapcsolat

Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság
Cím: 6000 Kecskemét, Deák F. tér 3.

Telefon: +36 76 513 - 813

e-mail: banko.agnes@bacskiskun.hu



megyei kötődésű
hungarikumok
kiemelt nemzeti értékek

Linkek

 

Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882. december 16. – Budapest, 1967. március 6.) háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja.

Élete
Kodály Zoltán 1882-ben született Kecskeméten. Édesapja Kodály Frigyes (1853–1926), Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. Édesapja hegedűn- édesanyja pedig zongorán játszott és énekelt.

A galántai népiskolában (1888–1892) és a nagyszombati érseki főgimnáziumban (1892–1900) végezte alsóbb tanulmányait. 1900. június 13-án jelesen érettségizett. Szeptemberben került Budapestre, s beiratkozott Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakára, valamint lakója lett az Eötvös Kollégiumnak, ahol Balázs Béla volt szobatársa. Az egyetem mellett beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára is. Zeneszerzéstanára Koessler János volt. Az iskola hangversenyein bemutatták c-moll nyitányát (1899) és Esz-dúr trióját (1899). Erről később megjelent legelső (igen jó) kritikája egy pozsonyi lapban. 1904 júniusában megkapta a zeneszerzői diplomát. Szeptemberben újból beiratkozott a Zeneakadémiára, önkéntes ismétlőként.

Bartók Béla és Kodály Zoltán, a Zeneakadémia két ifjú tanára

Doktori disszertációját a magyar népdal strófaszerkezetéről írta 1906-ban. Ugyanekkor ismerte meg Vikár Béla fonogramgyűjteményét, és ennek hatására döntötte el, hogy falura megy népdalokat gyűjteni. Kutatásai elején ismerkedett meg a hozzá hasonló utakon járó Bartók Bélával, ekkor vette kezdetét életre szóló barátságuk. 1906-ban Magyar népdalok címmel tíz-tíz népdalt adtak ki közösen, zongorakísérettel ellátva. Október 22-én mutatták be diplomamunkáját, a Nyári estét. Ezután fél éves bonni és párizsi tanulmányútra indult. Itt ismerkedett meg Claude Debussy zenéjével. 1907-től a Zeneakadémia zeneelmélet-, 1908-tól a zeneszerzés tanárává nevezték ki.

1910. március 17-én, első szerzői estjén, hangszeres kompozíciókkal állt a nagyközönség elé. Augusztus 3-án Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette Sándor (Schlesinger) Emmát, Schlesinger Móric és Deutsch Sarolta lányát.

1909 és 1920 között kizárólag zongora- és zenekar-kíséretes dalokat, zongoraműveket és kamaradarabokat írt. Erre az időszakra esik például hegedű-cselló Szonátája (1914), vagy gordonkára írt Szólószonátája (1915). Vokális alkotásaiban mindenekelőtt a magyar dalkultúra megteremtésére törekedett. Nem véletlen, hogy egyik dalsorozatának a Megkésett melódiák címet adta. Kodály ugyanis a magyar klasszikus költők,Arany János, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Balassi Bálintverseire írott műveivel próbálta pótolni azt a dalkultúrát, amely még a költők életében nem létezett. De a kortárs irodalom is felkeltette érdeklődését: Ady Endre verseit éppúgy megzenésítette, mint barátja, Balázs Béla vagy Móricz Zsigmond alkotásait. Mindezek mellett a dalainak köszönhetjük a nyelv hajlamaihoz alkalmazkodó prozódia megszületését is.

Az első világháború kitörése nemcsak műveinek nyugat-európai terjedését akadályozta meg, hanem a falusi gyűjtések folytatását is. Kodály ezért ismeretterjesztő és tudományos közleményeket írt az Ethnographia és aZenei szemle című folyóiratok számára. 1919-ben a Zeneakadémia, új nevén a Zeneművészeti Főiskola aligazgatójává nevezték ki. Bartók társaságában tagjai lehettek a Reinitz Béla vezette zenei direktóriumnak. 1920–1923 között nem írt új műveket. 1923-ban, két hónap alatt készítette el a Pest, Buda ésÓbuda egyesítésének 50. évfordulójára megrendelt Psalmus Hungaricust. Kodály pillanatok alatt Magyarország vezető zeneszerzőjévé vált. Munkásságát 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetéssel ismerték el.

A Kecskeméti Vég Mihály szövegére komponált magyar zsoltár nemcsak a közvélemény nagyobb részét állította Kodály mellé, de a tanítványok seregét is vonzotta. Kodály szellemi támogatásával és az ő népnevelő-népművelő eszméinek jegyében hozta létre a harmincas évek közepén a Magyar Kórus és az Énekszó című folyóiratot. Mindkettő a katolikus egyházzene megreformálására, valamint a zenei nevelés színvonalának emelésére vállalkozott. Kodály úgy döntött, hogy ezentúl gyermekkarok számára komponál műveket. A Háry János daljáték (1925–27), a Marosszéki táncok (1930), a Galántai táncok (1933). A Psalmus Társaságban már Európa és Amerika hangversenytermeibe is eljutott. A Felszállott a páva (1938–39) és a Concerto (1934) eleve külföldi megrendelésre készült: előbbi az amszterdami Concertgebouw, utóbbi a Chicagói Filharmonikusok ötven éves jubileumára.

A harmincas években a nagyzenekari alkotások mellett Kodály álma is valóra válhatott: a népdal megszólalt a hangversenypódiumon és az Operaházban. 1925-ben induló dalestjein számos népdalfeldolgozása hangzott fel a Magyar népzene sorozatának tíz-tíz kötetéből, s ebben jelentős szerepet vállalt néhány kitűnő magyar énekművész.

A nagy változást a Székelyfonó hozta, amelynek zenei anyaga már kizárólag népdalra épül. Későbbi kórusaiban Kodály újból a magyar költészethez fordult. A magyarság néprajza számára 1937-ben megírta A magyar népzene című népzene-történeti összefoglalását. Kodály arra is rávilágított, hogy zenetörténeti emlékek hiányában a magyar zenetörténeti kutatás legfontosabb segédtudománya a zenei néprajz, és ezzel Magyarországon is meghonosított egy új diszciplínát, az összehasonlító népzenetudományt.

A Kodály-írások új témája a zenei nevelés, amelyet ő „zenei belmissziónak” tekintett. Felszólalt a magyar karének ügyében (1937), és felvetette az óvodai zeneoktatás ötletét is (Zene az óvodában, 1941). E munkával párhuzamosan számos pedagógiai művet tett az iskolások asztalára: elsőként a kétszólamú éneklésbe bevezető Bicinia Hungarica (négy kötet, 1937–1942) látott napvilágot. A harmincas-negyvenes évek fordulóján Kodály terve: az általános iskolai énekoktatás színvonalának emelése, a kormányzat és a főváros részéről is támogatást kapott. 1938-ban harminckét vezető értelmiségi társaságban, a Pesti Napló hasábjain tiltakozott a zsidótörvények ellen. 1940-ben a Norvégia német megszállása feletti döbbenet hatására zenésítette meg Weöres Sándor versét, a Norvég leányokat. Forradalmi Petőfi-kórusai (Csatadal, Rabhazának fiai, Isten csodája) pedig a magyar kulturális és nemzeti függetlenség eszméjét hirdette egy olyan korban, amely egyre inkább kiszolgáltatta magát az elnyomó német hatalmaknak.

1942-ben nyugalomba vonult, de folytatta a népzene tantárgy oktatását a Zeneakadémián; a kormány a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki. A Magyar Dalegyesületek Országos Szövetsége az 1942-es évet Kodály-évvé nyilvánította. 1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben rendes tagjává választotta. 1944-ben és 1945-ben zsidókat próbált menekíteni. 1944–45 fordulóján végül Kodály is egy budapesti zárda pincéjébe kényszerült, itt keletkezett békéért könyörgő, zenekarra, orgonára és kórusra komponált miséje, a Missa brevis (ennek 1942-ben már galyatetői pihenése alatt elkészült orgonaszóló-változata, az Organoedia, melyhez az ostrom alatt orgona-kórus, illetve zenekar-kórus faktúrát adott), amelyet végül az 1945 februári ostrom utáni a főváros első bemutatójaként, 1945. február 11-én mutattak be az Operaház ruhatárában.

Első felesége, Sándor Emma (sz. Schlesinger Emma, zeneszerző és műfordító) halála után (1958. november 22.), 1959. december 18-án házasságot kötött a 19 éves Péczely Saroltával.

A második világháborút követően Kodály meghatározó szerepet vállalt az ország szellemi újjáépítésében. Számos közéleti feladatot kapott: a Magyar Művészeti Tanács és Zeneművészek Szabad Szervezetének elnökévé választották, s kinevezték a Zeneművészeti Főiskola igazgatósági tanácsának elnökévé. Az 1945-ös választásokat követően az alakuló Nemzetgyűlés, mint kiemelkedő közéleti szereplőt kilenc másik személlyel együtt külön törvény alapján meghívta képviselőnek a parlamentbe, amit el is fogadott. 1946 és 1949 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztségét töltötte be, 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa elnökévé választották.

1947-ben a Szovjetunióban, 1948-ban és 1949-ben pedig újból Nyugat-Európában járt. 1965-ben két hónapot töltött Amerikában, és olyan régi és új emigránsokkal találkozott, mint Serly Tibor zeneszerző és Würtzler Arisztid hárfaművész. Külföldi útjain népzenei, zenepedagógiai konferenciákon vett részt, és nemzetközi kitüntetésekben részesült. Háromszor kapott Kossuth-díjat (1948, 1951, 1957). Az 1956-os forradalom idején a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli elnöke volt. Kodály Zoltán 1967. március 6-án, reggel ¾ 6-kor, szívroham következtében hunyt el Budapesten.

Zenepedagógiai munkássága

"Legyen a zene mindenkié!" – Kodály Zoltán
Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés alapját jelenti, jelentős szerepe van a szakoktatásban is. Ezek az alapelvek fokozatosan alakultak ki, fogalmazódtak meg és mentek át a gyakorlatba, azután, hogy a zeneszerző figyelme 1925 táján a zenepedagógia felé fordult.

Elgondolása szerint a jó zenész kellékei négy pontban foglalhatók össze: 1. kiművelt hallás, 2. kiművelt értelem, 3. kiművelt szív, 4. kiművelt kéz. Mind a négynek párhuzamosan kell fejlődnie, állandó egyensúlyban. Mihelyt egyik elmarad vagy előreszalad, baj van. … Az első két pontra a szolfézs és a vele kapcsolt, összefonódott összhangzattan és formatan tanít. Szükséges kiegészítés: mennél sokoldalúbb gyakorlati zenei tevékenység: kamarazene, karéneklés nélkül senkiből sem lesz jó zenész Főbb művei

Színpadi művek
Háry János, op. 15 (1926)
Székelyfonó (1924–1932)
Czinka Panna balladája (1948)

Zenekari művek
Nyári este (1906), átdolgozás (1929)
Fölszállott a páva (variációk egy magyar népdalra) (1939)
Marosszéki táncok (1930) (zongorára is)
Galántai táncok (1933)
Concerto (1939–1940)
Szimfónia (1930-as évek–1961)

Kórusművek (a cappella)
Kb. 147 mű:
24 a cappella férfikari mű (Karádi nóták, Huszt, Felszállott a páva, Esti dal, Rab hazának fia stb.)
45 vegyeskari mű (Mátrai képek, Öregek, Jézus és a kufárok, Liszt Ferenchez, Norvég leányok, Békesség-óhajtás, Zrínyi szózata, Miserere stb. kánonok: A magyarokhoz);
78 gyermekkari és nőikari mű (gyermekkarok: Villő, Túrót eszik a cigány, Gergelyjárás, Juhásznóta, Pünkösdölő stb., nőikarok: Két zoborvidéki népdal, Hegyi éjszakák, 4 olasz madrigál stb.)

Pedagógiai művek
333 olvasógyakorlat, Bicinia Hungarica I–IV, Tricinia, 77/66/55/44/33/22/15 kétszólamú énekgyakorlatok, Énekeljünk tisztán!, Kis emberek dalai (saját kompozíciójú gyermekdalok óvodai tanításra), Ötfokú zene I–IV. V–X. stb.

Hangszerkíséretes kórusművek
Psalmus Hungaricus, op. 13 (1923. november 19.)
5 Tantum ergo (1928)
Pange lingua (1929)
Budavári Te Deum (1936. szeptember 2.)
Vértanúk sírján (1945)
Kállai kettős (1951)
114. genfi zsoltár (1958)
Laudes organi (1966)

Kamarazenei művek
Romance lyrique (1898)
Intermezzo (1905)
Adagio (1905)
I. vonósnégyes, op. 2 (1908–1909)
Szonáta, op. 4 (1909–1910)
Duó, op. 7 (1914)
II. vonósnégyes, op. 10 (1916–1918)
Szerenád, op. 12 (1919–1920)
Epigrammák

Szólóhangszerre írott művek
Romance Lyrique (1898)
Szonáta, op. 8 (1915)
Prelúdium (orgonára) (1931) (a Pange lingua c. ciklushoz)
Organoedia ad missam lectam – Csendes mise (1942)

Misék
Csendes mise (1942)
Missa brevis (orgonaváltozat–1942; zenekari változat–1948)
Magyar mise (1966)

Dalok
Négy dal (1907–1917)
Énekszó, op. 1 (1907–1909)
Két ének, op. 5 (1913–1916) (zongorára is)
Megkésett melódiák, op. 6 (1912–1916)
Öt dal, op. 9 (1915–1918)
Három ének, op. 14 (1918–1923)
Himfy-dal (1925)
Epithaphium Ioannis Hunyadi (1965)
Epigrammák
Magyar népdalok I–XI. ének-zongorára. Összkiadásuk 2009-ig nem jelent meg.
Úttörő induló
Kodály zeneművei között hangsúlyos szerepet töltenek be a kórusművek és a pedagógiai művek. (Lásd még: Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga).

Írásai
Zoborvidéki népszokások (Ethnographia, 1909)
Ötfokú hangsor a magyar népzenében (Zenei Szemle, 1917)
Béla Bartók (La Revue Musicale, 1921)
Erdélyi magyarság. Népdalok (Bartókkal együtt, Budapest, 1923)
Gyermekkarok (Zenei Szemle, 1929., 2. sz.)
Sajátságos dallamszerkezet a cseremisz népzenében (Pécs, 1935)
A magyar népzene (Budapest, 1937; Vargyas Lajos példatárával: 1952)
A folklorista Bartók (Új Zenei Szemle, 1950. 4. sz.)
Arany János népdalgyűjteménye (Gyulai Ágosttal együtt, Budapest, 1953)
A zene mindenkié (Szőllősy András szerkesztésében, Budapest, 1954)
Visszatekintés (Bónis Ferenc szerkesztésében, Budapest, 1965)

Kodály Zoltán életműve

A nemzeti érték fellelhetőségének helye
Kecskemét
Kategória
kulturális örökség
Értéktár
Bács-Kiskun Megyei Értéktár
Web
-
Források
Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett

Kodály Zoltán háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja.

 

Kapcsolódó értékek

Dunavecse
kulturális örökség
Bács-Kiskun Megyei Értéktár
Kecskemét
kulturális örökség
Bács-Kiskun Megyei Értéktár
Bugac
kulturális örökség
Bács-Kiskun Megyei Értéktár
Kiskőrös
kulturális örökség
Bács-Kiskun Megyei Értéktár